Tavaly, 2018. novemberében sikerült Alapítványunknak több odút és madáretetőt is beszereznie a Magyar Madártani Egyesülettől, amelyeket a székhelyünk kertjében helyeztünk el, és az év folyamán folyamatosan figyelemmel kísértünk.
Így került kihelyezésre egy A-típusú, három B-típusú, 2 C-típusú, 1 D-típusú madárodú, valamint 2 feketerigó fészektálca, egy veréblakótelep és 2 fecske műfészek.
Az őszi kihelyezés szakértők szerint azért jó a madaraknak, mert télen a nagy hidegben az odúk menedékül szolgálnak számukra, és tavaszig megszokják az odúk jelenlétét, így tavasszal már “számolnak velük”, amikor a fészekrakásra kerül a sor. Mi tehát még tavaly novemberben kihelyeztük az odúkat, és tavasztól izgatottan figyeltük, hogy elfoglalják-e a madárkák, betöltik-e funkciójukat. Nos, örömmel tudunk beszámolni arról, hogy egy rigó fészektálca és a két fecske műfészek kivételével, minden odúnknak lett gazdája, és költöttek benne a madarak!
Most ősszel, amikor az odúk kitakarítására került sor, szépen látszott, hogy mennyi fészket kellett kidobálnunk az összes odúból. (Az odúk takarítására több okból van szükség: egyrészt a párzási időszaknak része a fészeképítés, így akár kidobjuk, akár nem, a madarak új fészket raknak, sokszor az előző tetejére, ami előbb-utóbb telíti a madárodúkat. Másrészt a paraziták elszaporodhatnak az odúkban, ha nem tisztítjuk ki őket, ami pedig szintén nem tesz jót a madaraknak.)
Érdekesség, hogy a nagyméretű, D-típusú odúban (ami eredetileg seregélyodú lenne) is széncinegék költöttek nálunk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom