29
máj
By: valaszuton
Comments:
0
Alapítványunk életében 2018.áprilisában lezárult egy korszak. Egy igen jelentős és általunk fontosnak tartott időszak.
Alapítványunk 2005-ös megalakulásakor egyik fő tevékenységünknek a hagyományok megőrzését tűztük ki, és nem csak azok megőrzését tűztük zászlónkra, hanem kifejezett célunk volt az is, hogy a felnövő generációkkal is megismertessük azokat. Mivel jómagam tiszagyendai születésű vagyok, és életem első húsz évét Tiszagyendán éltem le, itt rendelkezem gyökerekkel, így kifejezett szándékom volt, hogy a településen hajtsuk végre Alapítványunk e tevékenységeit. A célok megvalósításához – úgy gondoltam, és sok inspiráló példát látva azelőtt más civil szervezetektől – egy parasztház megvétele és kialakítása látszott a legjobb lehetőségnek. Sok önkéntes munkával történt forrásgyűjtés után végül 2009-ben sikerült megvásárolnunk egy tiszagyendai parasztházat, mely számomra családi kötődéssel is bírt. Itt aztán nagy lendülettel és óriási tervekkel vetettük bele magunkat a munkálatokba: meszeltünk napokig 3 hónapos gyermek mellett, pályáztunk átalakításra, átalakítottunk, legtöbbször a családtól véve el az időt. 2011-re megszületett a Múltunk Háza – Helytörténeti Gyűjtemény és Közösségi Ház, melynek nagy szobájában került kialakításra a Tiszagyendán korábban még nem létező helytörténeti gyűjtemény, két kisebb szobájában pedig helyet alakítottunk ki a gyerekeknek tartandó foglalkozások számára. Időközben a kertet régi, hagyományos gyümölcsfákkal ültettük be, gyógynövénykertet alakítottunk ki, és igyekeztünk madárbaráttá tenni házunk kertjét.
A gyerekeknek számos kézműves foglalkozást tartottunk, időközben pedig szépen gyűltek a gyűjtemény számára felajánlott tárgyak is. Voltak persze olyan rendezvényeink is, amelyek nem tudták megszólítani a falubelieket, így a kézimunka-kör, a Ráérős téli esték előadás-sorozata, vagy a 2016-ban szép reményekkel indult Jövőnk Kertje elnevezésű gyakorlókerti program a helyi általános iskolások számára.
A kudarcok ellenére folytattuk a munkát, úgy éreztük, van létjogosultsága intézményünknek Tiszagyendán, hiszen egyedülálló a helytörténeti gyűjtemény, és programjainkkal is hasznos, jövőbemutató értékeket közvetítettünk.
A sok önként végzett, társadalmi munkában azonban elfáradtunk, és egy idő után haszontalannak, feleslegesnek és leginkább öncélúnak éreztük a munkánkat, hiszen a helyiek irányából csekély érdeklődést tapasztaltunk, ezért felmerült a kérdés, kinek vágjuk le a füvet hetente-kéthetente, kinek tartsuk nyitva a házat, kinek óvjuk meg az állagát, kinek metsszük vagy permetezzük a fákat, ha a község részéről ennyire nincs igény a munkánkra. Alapítványunk Esztergomba költözésével a ház fenntartása is egyre nagyobb terheket rótt ránk, önkéntesekre, úgy, hogy annak pozitív hozadékával sajnos egyre kevésbé találkoztunk.
Így hosszas mérlegelés után kuratóriumunk úgy döntött, fájó szívvel ugyan, de megválunk szeretett házunktól. Bíztunk benne, hogy a ház változatlan formában esetleg tovább üzemelhet, így megkerestük a tiszagyendai önkormányzatot, hogy vásárolja meg az ingatlant. Ugyan az Önkormányzat testületi ülésén kifejezte vételi szándékát, ám anyagiak hiányában konkrét ígéretet nem kaptunk, ezért 2018. áprilisában egy magánszemélynek értékesítettük az ingatlant.
Az Alapítványunk részére felajánlott helyi jelentőségű tárgyakat, a helytörténeti gyűjteményt Tiszagyenda polgármesterének adtuk át, bízva abban, hogy egyszer ki lesznek még állítva Tiszagyendán, és méltó módon megőrzésre kerülnek az utókor számára.
Így Alapítványunk életében lezárult egy korszak, fájó szívvel elbúcsúztunk a Múltunk Házától és Tiszagyendától is.
Esztergom, 2018. május 28.
Zubor Kata