Ha szétnézünk a környezetünkben, azok között az ismerőseink között, akik kertészkedéssel is foglalkoznak, vagyis művelik otthon a kertjüket, aligha találunk köztük olyat, aki valami újat vezetett be a kertjébe. Mint ahogy furcsán nézett át a kertünkre a szomszédunk, amikor növénytársításokat kezdtünk alkalmazni vagy mulcsoztunk, és azt is kíváncsian találgatták, miféle növényeket ültethettünk, mert ők efféléket még soha nem is láttak. De nem csak a szomszéd nézett ránk furcsán, hanem a saját szüleink is, akik mind-mind a korábban berögződött, megörökölt tudásukat használták – és használják ma is – kertjük művelésénél. Valljuk be, mi sem szívesen újítunk, nehezen kísérletezünk, inkább maradunk a jól bevált módszereknél. Pedig, lehet, hogy ma már vannak olyan módszerek, amelyekkel kevesebb munkával, nagyobb terméshozamot érhetnénk el, és a környezet védelme szempontjából is jobb, csak egy kicsit utána kellene járnunk.

Éppen a fent említett indokok miatt mutatjuk be egy kicsit közelebbről a hidrokultúrás termesztési módot, hogy ne idegenkedjünk, ha meghalljuk ezt a kifejezést. A bátrabbak ki is próbálhatják.

A neve is azt sugallja, hogy valami köze lehet a vízhez, igen, vizes vagy termőföld nélküli kultúrának is nevezhetjük e módszert. Azon a felismerésen alapszik a kifejlesztése, hogy a növények fejlődéséhez nincs feltétlenül szükség termőföldre, talajra, ha rendelkezésre áll a víz, és a vízben oldott tápanyag. Így vízzel és különféle tápoldatokkal ugyanazt a hatást, sőt háromszor gyorsabb növekedést érhetünk el a növényeknél. Ezt a feltevést alapul véve fejlesztették ki a rendszert, melyhez ma már különböző termesztő közegeket használnak: perlitet, agyaggolyókat, kókuszrostot, stb. Ezt az anyagot itatják át tápoldatos vízzel, így bármilyen zöldségféle termesztéséhez ideális lesz. Mivel sokan ellenzik a módszert, ezért utánajártunk, és egy tanulmány alapján azt mondhatjuk, hogy a kétkedők érvei, miszerint a hidrokultúrával termelt növény íztelenebb és kevesebb a vitamintartalma, nem igaz. Ennek éppen az ellenkezője: több vitamint és ásványi anyagot tartalmazott a hidrokultúrás termesztési módban termelt megvizsgált termés, mint szabadföldi társa. Mivel a hidrokultúrás, azon belül is a hidropóniás rendszerben némely zöldségfélénél, akár húszszoros, de nem egynél kilencszeres hozamot érhetünk el a hagyományos termesztéshez viszonyítva, ezért a jövő útja mindenképpen a hidrokultúra irányába mutat. A módszert bizonyára még sokáig fogják tökéletesíteni, fejleszteni, amit akár mi is megtehetünk a saját kertünkben, hogy a számunkra legtesthezállóbb technikát alkalmazzuk. Egyébként a hidrokultúrának már most sok válfaja ismeretes, így az aero- vagy hidropónia, álló tápoldatos kultúra, folyamatos áramoltatásos módszer, apály-dagály technika, passzív alsóöntözés, stb. Ebből két módszert emelnénk ki, melyeknek lényegét így foglalhatjuk össze: az aeroponika lényege, hogy a külső hatásoktól védendő, agyaggolyók között nevelik a növényt, ezt szokták kezdőknek ajánlani, míg a hidropóniában a gyökerek a víz és a levegő között lógnak, amivel a gyökérzóna oxigénellátása optimálisabban biztosított, így sokkal rövidebb idő alatt sokkal nagyobb fejlődés érhető el. Egyébként az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére, hogy vizes kultúra, mégis a hagyományos módszerhez képest harmadannyi vizet igényel. És ez nem utolsó szempont a környezet védelme miatt sem.