22
ápr
By: valaszuton
Comments:
0
Idén már 8. alkalommal hirdette meg Alapítványunk a Zöld Nyomon Internetes Környezet- és Természetismereti Vetélkedősorozatát az esztergomi és Esztergom környéki általános iskolák felső tagozatos tanulói számára. A vetélkedőt két korcsoportban – 5-6. osztály és 7-8. osztály – rendeztük meg. Idén a járványhelyzet miatt annyi módosítást vezettünk be, hogy csapatverseny helyett egyéniben jelentkezhettek a tanulók, hiszen így egy esetleges iskolabezárás idején is megoldhatók a feladatok, míg a korábbi verzióban a csapatok tagjainak nehezebb lehet a találkozás, a feladatok megoldásának megszervezése. Bízunk benne, hogy jövőre már újra csapatversenyként rendezhetjük meg a vetélkedőt!
Mint minden évben, idén is az 5-6. osztályos tanulók jelentkeztek többen a Vetélkedőre, 40-en regisztráltak, az 1. forduló megoldásait 21-en küldték be, míg a 2. forduló megoldásait mindössze 10-en, amihez hozzájárulhatott a március 8-i iskolabezárás is. A 7-8. osztályos korosztályban 12-en regisztráltak, az 1. és a 2. forduló megoldásait is 7-en küldték vissza.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is úgy döntött Alapítványunk, hogy a járványhelyzet miatt nem tartunk személyesen megrendezett döntőt, hanem a két internetes forduló összesített eredménye alapján hirdetünk nyerteseket.
A Vetélkedő összesített eredményei az alábbi linkeken találhatók:
Idén is tárgynyereményekben részesítjük a kategóriánként legjobban szereplő 1-3. helyezett tanulót. Az első helyezettek az oklevél mellett könyveket, kulacsot, DVD-t, pólót és vászontáskát; a második és harmadik helyezettek oklevelet, könyvet, pólót és vászontáskát kapnak.
Minden résztvevőnek köszönjük a részvételt, a felkészítő tanároknak a lelkes hozzáállást és a sok segítséget! Reméljük, hogy a Vetélkedőn minden résztvevő hasznos ismeretekkel gazdagodott, és a megszerzett tudást a hétköznapokban is alkalmazni fogjátok!
Találkozzunk jövőre is!
Válaszúton Alapítvány