Augusztus 10. – Lőrinc napja: A jeles nap névadó szentjének emléknapja a néphagyományban fontos szerepet játszik. Egyes vidékeken úgy tartották, ha Lőrinckor esik az eső, a sárgadinnye lucskos lesz, rothadásnak indul, ehetetlenné válik. Az Ipoly menti falvakban az uborkára is kiterjesztették a dinnyével kapcsolatos megfigyeléseket: “Ugorkát eltenni csak Lőrinc előtt érdemes – mondták -, utána már haszontalan (rossz ízű) lesz.”
Lőrincet itt-ott a hazai vincellérek is megtisztelték, napjának időjárásából, összevetvén az ilyenkor megtartott hegybéli szőlőmustrával, a várható szüretet jósolgatták. Göcsejben várták a Lőrinc napi esőt, mondván: az jó bortermést ígér. E kivételtől eltekintve azonban általában a napsütéses, szép időnek örültek ekkor, mert az hosszú, szép őszt, és bőséges gyümölcstermést jelent. Nem véletlenül született az a régi kalendáriumi regula, miszerint: “Lőrinc napja, ha szép, / Sok a gyümölcs, és ép.”

Augusztus 15. – Nagyboldogasszony napja: Mária mennybenetelének és Magyarország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe. Árpád megkeresztelkedett nemzetsége Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Az országot, uralmát és a királyságot Szűz Mária szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének tartotta. A Mária-ünnepet már az 5-6. századtól megtartották. Magyarországos Szent István óta parancsolt ünnep volt.

A nép körében terjedő legendák és történetek serkentették a Nagyboldogasszony napjához kötődő cselekedetek jó részét, például Mária virrasztását. Szokás volt a körmenet is e napon. Nagyboldogasszony ünnepén az ország több vidékén füvet, virágot szenteltek. Ez a hagyomány német földről került át hazánkba. A megszentelt növényeknek különféle hatást tulajdonítottak: jónak tartották tűz és villámcsapás ellen, a jó termés érdekében a vetések közé tették, stb. Néhol úgy vélték, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen és sokat teremjen. Több vidéken úgy tartották, hogy ha Nagyboldogasszony napján derült az idő, akkor jó gyümölcs- és szőlőtermés várható.

Augusztus 20. – Szent István napja: Az első magyar király és egyben a magyar államiság ünnepe. István királyt 1083-ban avatták szentté. Az ország első koronásuralkodójának tisztelete és kultusza a nemzeti és egyházi hagyományban is szerteágazó volt. A középkorban zarándoklat formájában tömegek keresték fel a székesfehérvári sírt. Az esztergomi hívek minden ünnepen körmenettel járultak Szent István születési kápolnájához. Az újkorban a Szent Jobb körmenetben történő meghordozása hivatalos, reprezentáns szertartássa vált, amely alkalmassá vált arra, hogy kifejezze a magyar államiság eszmeiségét, de a népi hagyományvilágban alig hagyott nyomot. Valószínűleg az erőteljes hivatalos kultusz ítélte pusztulásra a feltehetőleg korábban virágzott néphagyományt. Legendák terjedtek István királyról is a nép között, de az ünnephez kötődő szakrális szokásokat nem ismerjük.

A Szent Jobb kultusza nyilván ősrégi hitben gyökerezik, eszerint a királyok az isteni kegyelem kiválasztottjai, akiknek olyan hatalom adatott, amivel más nem rendelkezik. A király – ennélfogva – messze űzheti a gonosz szellemet, meggyógyíthatja a betegeket. Ez a mágikus-misztikus erő főképp a kéz áldó és elhárító mozdulataiban jut kifejezésre. István király sírjánál sok csodálatos gyógyulás történt. Jobb kezét halála után is kiváltságos becsben tartották. Bencés apátságot alapítottak a tiszteletére, így a Szent Jobb kultusza hamarosan virágozni kezdett.

Többen úgy vélték, hogy ha István-napkor szép az idő, ez a jó gyümölcstermés előjele, ha pedig rossz idő van e napon, enyhe lesz a karácsony. Néhol azt tartották, hogy e napon mennek el a gólyák.