A helyi környezetvédelmi szervezetek és a Válaszúton Alapítvány elutasítják a Párkányba tervezett hulladékégetőt és kezdeményezték az ügyben a nemzetközi hatásvizsgálati eljárás megindítását.

Mint ismeretes, az Esztergommal szomszédos szlovákiai Párkány településen egy hulladékégető mű felépítését tervezik. Az üzem éves szinten 20 ezer tonna műanyag és gumihulladékot kezelne. Az üzem környezetvédelmi engedélyezése Szlovákiában már megkezdődött és február 22-én lejár a véleményezési határidő.

A tervezett üzem alig több mint egy kilométerre lenne a magyarországi területektől, ennek ellenére a magyarországi felet nem tájékoztatták a tervezett létesítményről.

Éppen ezért a mai napon a Válaszúton Alapítvány a Földművelésügyi Minisztérium illetékes osztályánál kezdeményezte, hogy az ügyben induljon nemzetközi hatásvizsgálati eljárás. Erre a szlovák és magyar fél által is aláírt Espoo-i Egyezmény lehetőséget teremt, és így a magyarországi lakosoknak és önkormányzatoknak lehetősége nyílna megismerni a tervezett üzem kibocsátásait és környezeti hatásait, illetve véleményezni a dokumentációt.

A helyi környezetvédelmi szervezetek elutasítják a tervezett égetőművet, és a nemzetközi eljárás keretében szakértői véleményekkel támasztják majd alá álláspontjukat.

Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület elnöke elmondta: „A térségben már jelenleg is üzemel a dorogi veszélyeshulladék-égetőmű más ipari létesítmények mellett, és a város levegőminősége is gyakran átlépi az egészségügyi határértéket.”

A tervezett üzem ún. pirolízises eljárással kezelné a hulladékokat, ami mind a hazai, mind az uniós jogban hulladékégető műnek minősül.

Szuhi Attila, a Válaszúton Alapítvány szakértője szerint, az ilyen üzemek kibocsátása nagyban hasonlít a hagyományos égetők kibocsátásához, nitrogén-oxidok, szén-monoxid, és erősen szennyező és egészségkárosító toxikus szerves szennyezők juthatnak a környezetbe.

A tervezett üzem nem csak Esztergom városát érintené, hanem a 4-7 km-re fekvő Dorog, Tokodaltáró, Tát településeket is. A térségben az uralkodó szélirány NyÉNy-i, ami miatt a szennyezés elsősorban Esztergom városát érintené.

Bővebb információ:

Szuhi Attila (Válaszúton Alapítvány): 30/563-7749, szuhia@valaszuton.hu

Horváth Zoltán (Esztergomi Környezetkultúra Egyesület): 20/775-2621, info@kornyezetkultura.hu