A Tiszaroffi vésztározót 2009. július 24.-én adták át, amely rendkívüli árvizek esetén akár egymaga 16 cm-el csökkentheti a Tisza vízszintjét. 10 centiméteres árapasztás mellett ritka madárfajok is megjelentek a területen.

A folyószabályozások előtti Kárpát-medencében igazi „szelídvízországot” találhatunk, a Tiszai-alföldön eredendően ártéri keményfa- és puhafa ligeterdőkkel, mocsarakkal, mocsárrétekkel, holtágakkal, meanderekkel és egyéb értékes élőhelyekkel. Az e vidéken élők tökéletes összhangban éltek a természettel, felhasználták az általa nyújtott természeti javakat. A Tiszát kísérő parti hátakon (övzátonyokon) mesterséges átvágásokat, fokokat alakítottak ki, hogy az évenkénti árvizek szabályozottan érjék el az árterületet, ill. jussanak onnan vissza a középvízi mederbe. Ez az ártéri gazdálkodás vízkormányzási alapja, melyre a halászat, extenzív állattartás, valamint a gyümölcs- és zöldségtermesztés, mint fő haszonvételek épültek.

A feltöltés első napja

A szabályozás nyomán megjelenő hatalmas árvízi pusztítások (pl. 1879, Szeged) azt mutatják, hogy a Tisza szabályozása ármentesítési szempontból sem volt sikeresnek mondható, de a gabona vetésterülete -és így a terület profittermelő képessége- ugrásszerűen megnőtt. A modernizált gazdaság azonban külső függést eredményezett, és a keletkező profit nem a helyi közösségeket gazdagítja, viszont a környezeti terhek itt maradnak, és hosszú távon teszik lehetetlenné az önfenntartást, vagyis a fenntarthatóságot. A mezőgazdasági földeken a rendszeres vízborítás hiányában felgyorsult a szikesedés; jelentősen nőtt a belvízveszély; ugyanakkor rendszerszerűvé vált a szárazodás. A vizes élőhelyek ökológiai tőkesúlya hiányzik a táj életben, egyensúlyban tartásához, a „természetvédelmi értékek” fogyatkozása csak indikátora ennek a helyzetnek.

Különösen az elmúlt években lezajló nagy tiszai árhullámok ráébreszthették volna a politikai döntéshozókat és a szakértőket arra, hogy a folyó szűk mederbe való szorítása és az állandó töltésemelés nem oldja meg az árvízkérdést. Mégsem merül fel komolyan a Tisza-völgy revitalizációja, a korábbi ártéri területek helyreállítása. Megszületett ugyan a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT), amit a környezeti szakemberek a Tisza-völgy komplex árvízvédelmi, infrastruktúrális és tájgazdálkodási fejlesztési koncepciójaként szerettek volna látni, de a VTT megmaradt a vízlevezetéses, károrientált koncepción belül. A törvénybe iktatott 6 tározóval a Tisza teljes hazai szakaszán mintegy 60cm-es vízszintcsökkenést lehetne elérni, ezek közül a Cigánd-Tiszakarádi és a Tiszaroffi tározó épült meg évekkel a megadott határidők után. Az eredeti célokkal ellentétben a megépült két tározó gyakorlatilag száraz tározóként működik, üzemrendjük károrientált, csak árvízi vészhelyzet esetén nyitják meg a zsilipeket, amikoris a változatlanul maradt tájhasználatra zúdítják a vizet.

A víz beeresztése a tározóba 3×8 méteren 300 m3/s

A Tiszaroffi vésztározót 2009. július 24.-én adták át, amely rendkívüli árvizek esetén akár egymaga 16 cm-el csökkentheti a Tisza vízszintjét. A Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszabő között elhelyezkedő tározó 23km2-i alapterülete csaknem százmillió m3 víz befogadására képes. Az idei árvizek során rögtön első évében szükségessé vált a tározó megnyitása, bár az eddigi kommunikáció szerint 30-40 évente kell erre számítani. A vésztározót június 10.-én, csütörtökön nyitották meg és június 13.-án zárták el. Ez idő alatt 56 millió m3 vizet engedtek be, ami 58,3%-os feltöltésnek felel meg. Ennek eredményeként Tiszaroff fölött 10, Szolnoknál 16 centiméterrel csökkentették a Tisza vízszintjét, mindemellett a szárazon maradt mezőgazdasági területek magas terméshozamot ígérnek. Nevének megfelelően az árapasztó tározó jelentős szerepet játszott az árvízi védekezésben – hiszen már tíz centi is számít… Jelenlegi vízgazdálkodási rendszerünket jól jellemzi továbbá, hogy ez idő alatt ennél nagyobb vízmennyiséget emeltek be a Tiszába a belvízszivattyúk a Tiszaroff feletti szakaszon…

A víz visszaengedése után a mélyedésekben nagy kiterjedésű vízfelületek maradtak vissza, melyekből helyenként iszapzátonyok emelkedtek ki. A fokozatosan visszahúzódó víz a magasabb részeken több hektár kiterjedésű iszapfelületeket hagyott maga után. A szerves anyagban bővelkedő terület korábban soha nem látott mértékben vonzotta a madarakat, már-már csak a képzeleteinkben létező folyószabályozások előtti tiszai vadvízivilágot idézte. A „tavakban” bütykös hattyúk (Cygnus olor), vöcskök (Podiceps sp.) és úszó- (Anas sp.) és bukórécék (Aythya sp.) táplálkoztak, utóbbiak közül kiemelkedik a fokozottan védett cigányréce (A. ferruginea). A nádas és a vízfelület találkozásánál szürke- (Ardea cinerea) és vörös gémek (A. purpurea), kis- (Egretta garzetta) és nagy kócsagok (E. alba) lestek zsákmányra, melyekhez helyenként fekete gólyák (Ciconia nigra) társultak. Az iszapfelületen sirályok (Larus sp.) és küszvágó csérek (Sterna hirundo) pihentek, illetve bíbiccsapatok (Vanellus vanellus) vertek rajta tanyát.

Madártömeg

Apró termetükkel nem keltettek nagy felűnést az apró-(Calidris minuta), a havasi- (C. alpina) és a sarlós partfutók (C. ferruginea), a közepes méretű cankófajok (Tringa sp.) -köztük a ritkább tavi cankó (T. stagnatilis)- már annál inkább. Magyarország madárfaunájára nézve igazi szenzációt hozott a tározó. A Hortobágyi Nemzeti Park területileg illetékes természetvédelmi őre, Monoki Ákos ökológiai állapotfelmérés során, július 26.-án egy sarki csért (Sterna paradisaea) figyelt meg a területen, mely fajnak hazánkra nézve ez mindösszesen a 15.-ik előfordulása, ráadásul másnap már összesen négy madár került elő, amely egyben a legnagyobb hazai csapata. Július 27.-én a kora délelőtti órák folyamán 19 csigaforgató (Haematopus ostralegus) érkezett a tározóra, mely magasan a 2000-es évek legnagyobb csapata, s ezidáig csak egy nagyobb csoportosulása fordult elő az országban, 1989-ben 27 pld.-t figyeltek meg Fenékpusztán. Ebben az időszakban láttak itt 8 kis csért (Sternula albifrons), egy lócsért (Hydroprogne caspia), egy heringsirályt (Larus fuscus) és két kőforgatót (Arenaria interpres) is, melyek kimondottan vizes élőhelyekhez kötődő fajok. De hogy a tározó környékének komplex élőhelyi potenciáljára is ráirányítsuk a figyelmet, azt jelzi két ritkább ragadozó madárfaj, a kígyászölyv (Circaetus gallicus) és a pusztai ölyv (Buteo rufinus) észlelése. Mindezek csak ízelítőül szolgáltak a terület elárasztása utáni sokszínű élővilágára, aki teheti mindenféleképpen látogasson ki ide, ha másért nem, hát a magasabb partokon sárgálló napraforgótáblák látványáért. Ugyanis ezek tanulsága, hogy ez a vízmennyiség szinte töltések nélkül is elfért volna a természetes magaspartok alatti ártéri szinteken…

Nagy Gergő Gábor – Flachner Zsuzsanna MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet nagygg@rissac.hu
Balogh Péter Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület

(Forrás: greenfo.hu)