Több mint egy éve szüntette meg a kormány az autók környezetvédelmi besorolását jelző plaketteket, melyeket korábban a rendszámtáblára kellett ragasztani. Tény, hogy minden autónak van szennyező anyag kibocsátása, nem mindegy azonban, hogy az mekkora.

Korábban és jelenleg

Az új rendelkezés bevezetéséig különböző színű plakettek jelezték az autók rendszámán, hogy mennyi szennyezőanyagot bocsátanak ki, a plakett egyidejűleg a műszaki érvényesség lejártát is jelezte. A kormány köztehercsökkentő intézkedései azonban tavaly év elején megszüntették ezt a formát, ez azonban nem jelenti azt, hogy autónknak nincs környezetvédelmi besorolása. A téma leginkább akkor kerül előtérbe, amikor a téli szezonban a légszennyezettség magas szintje miatt némely városok (leggyakrabban Budapest) korlátozni kényszerülnek az autók forgalmát. Ilyenkor a legtöbb autós csak kapkodja a fejét, hiszen legtöbbünknek fogalma sincs, hol nézhet utána gépjárműve környezetvédelmi besorolásának.

A tavalyi év elejétől a gépjármű forgalmi engedélyének lett nagyobb szerepe e tekintetben, hiszen a jármű környezetvédelmi besorolása abban található meg. A forgalmi engedély V.9-es rubrikájánál feltüntetett érték utal a környezetvédelmi besorolásra, attól függően, hogy járművünk mennyi szennyező anyagot bocsát a levegőbe. Az itt szereplő érték egy 0 és 16 között lévő szám, a 0-s jelöli például a katalizátor nélküli, Otto-motoros autókat, az 5-ös a tiszta gázüzemű vagy elektromos meghajtású és a hibrid hajtású autókat, a 15-16-os pedig az ún. Euro 6-os autókat (az Euro besorolási rendszerről később még szólunk). Aki bővebben szeretne a besorolási kódokról tájékozódni, az megteheti a Nemzeti Közlekedési Hatóság oldalán.

A környezetvédelmi előírások szigorodása folyamatos, így egyre kevésbé környezetszennyező autók előállítására vagyunk képesek. Így például a korábbi karburátorok vagy más néven porlasztók helyett ma már csak befecskendezéses rendszereket (porlasztócsúcs) alkalmaznak a motoroknál, hogy kevesebb üzemanyagot fogyasszanak és káros anyag kibocsátásuk is minimális legyen.

Az Euro-normák

A fentebb már említett Euro-rendszer nem más, mint az európai kibocsátási normák szerinti besorolási rendszer, ezt azok az autók kapják meg, amelyeket az Európai unió államaiban adtak el. A rendszer megfelel az uniós normáknak, és fokozatosan szigorítják azokat, vagyis egyre kisebb károsanyag-kibocsátást engedélyeznek az autók számára. A szén-dioxid kibocsátás mellett meghatározásra kerül a nitrogén-oxidok, a szénhidrogének, a szén-monoxid és a szálló por határértéke is. Ezek alapján kerül meghatározásra a besorolás: minél nagyobb a szám, annál szigorúbb normának felel meg az autó: az Euro-1-es besorolás szerint minden új gépjárművet „egyéb” katalizátorral kellett felszerelni, 2014 szeptembere óta van érvényben az Euro 6, mely jelenleg a legszigorúbb környezetvédelmi normát határozza meg az új autókra.

Hogyan tovább?

A matricák eltörlésének legnyilvánvalóbb oka, hogy használatuk okafogyottá vált: hiszen a rendőr vagy a kamerarendszer az online nyilvántartási rendszeren keresztül le tudja kérni a gépjárművek adatait, amelyek szükségesek az ellenőrzésükhöz.

Környezeti szempontból ugyanakkor mindenki jobban jár, ha autó helyett alternatív közlekedési eszközöket választunk: kerékpározzunk, gyalogoljunk, rollerezzünk, vagy használjuk a tömegközlekedést! Így több károsanyag nem kerül a levegőbe, csak kevesebb, ha mind többen otthon hagyjuk a gépjárművünket!